Rózsafüzér on line

Hétfő, 6 Május 2024 - Az örvendetes titkok - San Pietro Nolasco ( Letture di oggi )


Novéna Jézus Szent Szívéhez

 SacroCuoreGesu

HARMADIK NAP

Szerető testvérünk Szíve.


ELMÉLKEDÉS

Hitigazság az, hogy Jézus Krisztus a mi testvérünk. Ékünk ugyanis véle egyazon atyánk van az égben; az ő atyja a mi atyánk is, éspedig kétféle szempontból. Jézus Krisztus valóban ember, éppen úgy, mint mi. Isten pedig minden embernek atyja, hiszen „tőle neveztetik minden atyaság mennyekben és a földön”. (Ef. 3, 15.) Továbbá Jézus Krisztus valóban Istennek egyszülött Fia is, mi pedig a keresztség által lettünk Isten fiaivá. Jézus Krisztus „elsőszülött a sok atyafiak között”. (Róm. 8, 29). Ha tehát Jézus testvérünk, akkor az ő Szíve a mi testvérünk szíve.

Jézus Szívének testvériessége mellett bizonyít hozzánk való, valóban testvéri szeretete. Megtanított arra, hogy Atyját „Miatyánknak” nevezzük; sőt, ami ennél több, ő eszközölte ki, hogy az Atya bennünket gyermekeiül ismét elfogad. „Mert aki megszentel és akik megszenteltetnek, egytől vannak mindnyájan.” Ez okból nem szégyenli őket atyjafiainak nevezni, mondván: „hirdetni fogom nevedet atyámfiainak”. (Zs. 2. 11.) Mivel Jézus mint testvérünk szeretett bennünket és testvérként akar segíteni rajtunk, ezért lett mindenben hasonlóvá hozzánk, ezért osztotta meg velünk minden bajunkat és ezáltal van olyan nagy részvéttel és irgalommal hozzánk. „Azért mindenben hasonlónak kellett lennie atyjafiaihoz, hogy irgalmas legyen, mert amiben maga szenvedett és megkísértetett, azokat is segítheti, kik megkísértetnek.” Végül nagy atyai örökségét, az örök boldogságot is testvériesen meg akarja osztani velünk, hogy egykor mind vele legyünk Atyjának házában.

Mondd meg őszintén: tehet-e testvér többet testvérért mint Jézus Krisztus tett éretted? Nincs-e tehát valóban testvéri szíve hozzád? Csakhogy szerető testvérünkhöz bizalommal szoktunk szólni. Ha adósságban vagyunk és testvérünk gazdag, megkérjük őt, fizesse ki tartozásunkat. Ha atyánkkal összekülönböztünk, megkérjük jó testvérünket, hogy békítsen ki bennünket. Ha nyomorban és szükségben vagyunk, elpanaszoljuk azt jó testvérünknek és bizalommal várjuk, hogy segít rajtunk, ahogy csak segíthet. Rajta tehát, viseltess te is hasonlókép a te végtelenül jó és szerető testvéredhez, Jézus Krisztushoz. Fordulj szent Szívéhez és mutasd meg néki, hogy azt testvéri Szívnek tartod.

Könyörgés:
Szeretetteljes Jézusom! Megható gondolat az, hogy Te, a hatalmas Isten, magadra vetted az emberi természetet és embertestvérünkké lettél, hogy bennünket az istenfiúság méltóságába újra fölemelj. Szíved nem elégedett meg ezzel sem, hogy ily nagyra segítettél bennünket, hanem örökségedet, a mennyországot is meg akartad osztani velünk és ezáltal saját jogaidban is részesíteni bennünket. Mekkora hálával tartozom ezért Neked! Mennyire fáj, hogy eddig mindezt a jót rosszaságommal fizettem meg. Alázattal könyörgök, bocsáss meg nekem!

Kérve-kélek, szentséges Szíved érdemeiért add meg nekem azt a kegyelmet, hogy mától kezdve mindenben utaidon járjak, mindenben Téged kövesselek, hogy halálom után mennyei Atyád hozzád hasonlónak találjon engem és mint testvéredet, az égbe fölvegyen. Végül irgalommal teljes Szívedhez esedezem, tekintsen kegyesen szükségemre és adja meg kegyesen azt a kegyelmet, amelyet teljes bizalommal egyedül Tőled várok.